Életkereső – Kezdjünk el élni!

Bő egy évvel ezelőtt, még 2012-ben fogalmazódott meg bennem az Életkereső blog létrehozásának gondolata. Hiánypótlónak szánom az ide felkerülő írásokat, amelyek a terveim szerint változatos témákat fognak majd érinteni, összefüggéseket keresve közöttük, mindannyiunk épülésére. 

Az alapötlet, ami a névadást is inspirálta az, hogy a magyar emberek többsége, beleértve a fiatalokat is, igen kevéssé aktívan, és még kevésbé tudatosan éli a mindennapjait (tisztelet a kivételnek). Enerváltak, sokszor rutinból végeznek dolgokat, keveset járnak Facebookon kívüli közösségekbe, a természetbe, nem feltétlenül érzik hasznosnak az iskoláikat, a munkahelyüket, a munkájukat, sokan így csak a kilátástalan jövőt látják maguk előtt és begubóznak. Netán külföldön próbálnak szerencsét – és nem csupán kalandvágyból.

Ez persze részben érthető és olykor látszólag „tőlünk független” okokra vezethető vissza, de azért legyünk őszinték: mindenkinek elsősorban saját magában kell rendet raknia, átgondolni a személyes szerepét, céljait és lehetőségeit, a képességei függvényében.

Csak felsorolás szinten: életmód, közélet, munkaügyek, család, párkapcsolat, szórakozás, közösségépítés, pénzügyek. Ezek a mindennapi témák vajon mélységében mennyire ismerősek egy mai fiatalnak? Rendelkezünk-e elegendő tudással, tapasztalattal mindezekben? Az oktatási rendszerünk mindenre felkészít, amire a boldogulásunkhoz szükség van? A válasz közismert: aligha.

Nos, ha a csodára várunk, akkor a tízmillió strucc országában jól elleszünk! A Kiskunságon még homok is van elég, lehet a fejeket bedugni. Vagy változtatunk! És ez nem vicc, teljesen komolyan gondolom.

Életkereső. Évtizedek óta keressük a bolygón kívüli életet, intelligens civilizációkat. Víznyomokat a Marson, a Holdon. Fontos dolgok, mégis mindeközben a mindennapi életünk valahogy nincs egészen rendben. Azaz az életünket inkább magunkban belül, és egymás között kellene rendbe tennünk. Ez a fő célom az Életkereső bloggal: az elgondolkodtatás, a mindent elárasztó közöny oszlatása. Mindezt úgy, hogy áttekintem a lehetséges közös alapokat, lehetőségeket, értékeket.

A mai világunkban az emberi értékek és valódi közösségek még kevésbé vannak jelen az életünkben, mint korábban. Néha ez olyannyira nyilvánvalónak tűnik, hogy szinte Orwell 1949-ben megjelent, 1984 című regényének rémképei derengenek fel. Ha ez nyilvánvalóan most még erős túlzás is, az irány elgondolkodtató. Mindenkit lehallgathatnak, a mobilokkal követhetnek akár, a kormányok és a cégbirodalmak egyre nagyobb befolyást gyakorolnak ránk a média manipulálásával, az oktatási rendszerek „társadalombaráttá” tételével. Fogyasszunk, adózzunk, viselkedjünk békésen, hovatovább tűrjünk mindent birkamód. És mivel az emberek többnyire nem ugrálnak, elkényelmesednek, úgy is tűnhet, hogy ez a folyamat öngerjesztő és megállíthatatlan.

Ha ez így megy tovább, ha nem kezdjük el az életünket saját legjobb ismereteink szerint keresni, valószínűleg tényleg sosem fogjuk megtalálni! A struccok országából egyre inkább a birkák országává válhatunk! Persze más országokban is hasonlóak a tendenciák, csak az arányokban találunk eltérést a kulturális háttér és a történelmi előzmények miatt. Meg olykor a tolerancia hiánya miatt is, a frusztráció szintje pedig igen jelentős, mindennap láthatjuk az élet legkülönbözőbb területein. Ezek azonban legtöbbször ismerethiányból eredő félelemeink, előítéleteink következményei.

Hibás elképzelés, hogy ezért egy-egy éppen kormányzó, jó esetben általunk választott hatalmi elitben keressük a kizárólagos felelőst. Magunkba kell nézni, önkritikusan akár és fejleszteni magunkat, közösségeinket, ahogy csak tőlünk telik. Csak ez lehet a változtatás útja. Az életünk lehetőség, de egyben felelősség is. Ha nem vesszük a kezünkbe az irányítást, mindig mások fogják, ez törvényszerű.

Mindezek miatt a magam módján próbálok olyan gondolatébresztőket írni, amelyek közéleti aktivitásra inspirálnak, vagy éppen úgy tudatosítanak, hogy az információkat ki-ki a saját életébe beépítve, átgondolva hasznát vehesse.

Semmi világmegváltót nem fogok tudni írni, múlt héten ellopták tőlem a bölcsek kövét is, szóval csupán a tapasztalataimat és a bennem megfogalmazódó gondolatokat oszthatom meg. Az értelmét leginkább akkor nyeri el, ha ebből beszélgetés, akár konstruktív vita, vagyis érdemi eszmecsere alakul ki. Ennek rendkívül hasznos terepe a Facebook (na erre tényleg való és használandó!), így létrehoztam az Életkereső blog Facebook oldalát is, itt lehet csatlakozni: http://facebook.com/eletkereso

Az alábbi tetszik gombot 2x kell megnyomni (az oldal, korrekt módon megerősítést kér a feliratkozáshoz):

Magamról nem sokat írnék, a honlapomon van bemutatkozás rész is, de egy új blog nyitó bejegyzésében azért illendő lehet pár sor: Kovács Lászlónak hívnak, a neten Kowako (2002 óta: http://kowako.hu), 1981-ben születtem, Szombathelyen. Budapesten élek, biológia-kémia tanári diplomát szereztem, tanítottam gimiben és a felnőttképzésben is, majd közel nyolc éven át kutató-fejlesztőként dolgoztam egy gyógyszergyárban. (Egyebek itt.)

2013-ban azonban úgy döntöttem, egy még inkább profilomba vágó területen próbálom ki magam: újra közvetlenül emberekkel foglalkozom, próbálok az elérhető lehetőségekkel és a képességeimmel élve a lehető legtöbbet segíteni nekik a munkahelyeken. Ez a blog tulajdonképpen ennek az alapmotivációnak a továbbvitele, hiszen aki tanár, az mindig tanár, én így tartom. Segíteni pedig sokféleképpen lehet.

„Az oktatás a leghatékonyabb eszköz, amivel meg tudod változtatni a világot.” 

Lehet az évek alatt egyre inkább igaznak is tartom, mert látom, mivel lehet, mivel pedig nem lehet az embereket segíteni. A képzésükkel, oktatásukkal mindenképp és ez korfüggetlen. Magam is mindig tanulok azoktól, akiktől van mit!

Mindazonáltal a segítségnyújtás határaival is tisztában kell lenni, ezt csak a mértéktartás végett:

"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember." (Szepes Mária)

A mostani, november eleji hétvégének is van üzenete e blog indulásával kapcsolatban. Mindenszentekkor és a másnapi halottak napján szokás a már eltávozott szeretteinkre, számunkra fontos emberekre gondolni, akiknek sokat köszönetünk, akik az életünkhöz hozzátettek valamit. Rájuk emlékezek az alábbi dallal, de persze nem csak most, hanem mindig, amikor erőt kell meríteni az életben. Köszönjük nekik, nem felejtjük őket! Én biztosan nem.

Fényév távolság

Az aktualitás kapcsán adja magát az analógia: mikor idős korunkban végigtekintünk az életünkön, mit szeretnénk látni, hogyan éltünk? Na igen. A bakancslistát viszont nem feltétlenül 90 éves korunkban kell összeállítanunk… Erről fog szólni a blog, és persze nyitott vagyok folyamatosan az olvasói ötletekre is (e-mail, FB).

Az Életkereső alapgondolatának lényegét igen kifejezően írta meg Pásztor Anna a Márti dalában, legyen hát ez a blogom mottója: „Kezdjetek el élni!”

„Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Majd az unokáknak, mikor körbeállnak

Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak

Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!”

Életkereső: http://eletkereso.hu

üdvözlettel,

Kowako

Életkereső blog Facebook oldala

Az alábbi tetszik gombot 2x kell megnyomni (az oldal megerősítést kér a FB oldal feliratkozáshoz):

Az Életkereső blog elérhető a http://eletkereso.hu címen keresztül és személyes honlapomról is.